Máramaros - ez a legendás országrész, mely felbecsülhetetlen népművészeti értékek őrzője és hordozója - a Keleti-Kárpátok, az Avas, a Gutin-hegység és a Radnai-havasok között elterülő hegyvonulat szögében helyezkedik el. A megye területének csaknem felét hegyvidék képezi, kiterjedt vulkanikus felületek váltakoznak a kristályos kőzetekből álló hegyekkel. E festői szépségű tájon, különösen az Iza, a Visó és a Lápos folyók vidékén, a régi hagyományok ma is élnek a helyiek mindennapjaiban.

Az egyik legmeghökkentőbb „népszokás”, amire Máramarosban találunk, azonban kevésbé régre nyúlik vissza. Az 1930-as években Szaploncán egy helyi mester, Ion Stan Patras - megcáfolván azt a hitet, mely szerint az elhunytnak csak a jó tulajdonságaira szabad emlékezni – egyedi, tréfás fejfákat kezdett el faragni és festeni. A település központi részében található „Vidám temető” jelzőjét onnan kapta, hogy a festett fejfákon élénk színek és rajzok, valamint tréfás módon megfogalmazott rigmusok segítségével vannak kiemelve az elhunyt rossz és jó tulajdonságai, olyan helyzetekben ábrázolva őt, melyek életére és munkásságára jellemzőek voltak. Az egyik fejfa így mesél például egyes szám első személyben egy krónikus italozóról: „Itten és most pihenek / Stan Ionutnak neveznek / …Kocsmáros is voltam én / Jó nagyokat ittam én / Nektek is sört töltök / És szépen elköszönök…” Vagy ez található egy anyós keresztfáján: „Itt a nehéz kő alatt / Fekszik szegény anyósom, / Ha még tíz napot él ő / Fekszem én és olvas ő.”
A Vidám temetőben közel 800 kereszt található, valóságos szabadtéri múzeumot alkotva. A keresztek fából készültek, alapszínük pedig a szaploncai kéknek is elnevezett sajátos kék szín. A tetejükön élénk színekkel az elhunyt életére jellemző pillanatképek vannak megörökítve dombormű formájában.
Az 1977-ben elhunyt népművész halála után két tanítványa, Turda Toader és Vasile Stan folytatták a munkásságát. A szaploncai Vidám temető ma már a világörökség része, és az UNESCO védnöksége alatt áll.

Máramarosban a faépítészetnek Európában páratlan példájára találunk, mely itt sajátosan népi építészeti alkotásokban, a híres fatemplomokban jut kifejezésre. A 17. és 18. század között épült (vagy újjáépült) máramarosi fatemplomok egyedülálló példái a népi építészet nagyszerűségének. Mára már műemléki gyöngyszemekként számontartott fatemplomokat találunk Nagybánya, Bajfalu, Giródtótfalu, Dióshalom, Nyárfás, Desze, Budfalva, Szerfalva, Felsőkálinfalva, Dragomérfalva, Felsőszelistye, Jód, Csucsa településeken, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Közülük a legkiemelkedőbb az 54 méteres toronymagasságú, monumentalitásában lenyűgöző dióshalmi templom, mely a máramarosi fatemplom-építészet remekművének tekinthető. Egyediségét fokozza, hogy Európa legmagasabb fatemploma. Különlegessége a már messziről is szembetűnő tűvékonyságú toronysisak. Az egész épületegyüttes, a részek mérete és aránya, a részletek kidolgozottsága és egyszerűsége ritka építészeti alkotásban jut kifejezésre.

Máramarosban számos egyéb látnivaló található, melyeket mindenképp érdemes megtekinteni. Természeti szépsége nem hiába vonzotta Petőfit is, aki az itteni Koltó faluban található barokk kastélyban töltötte mézesheteit. A vidék központja Nagybánya, melynek piactere ma is hűségesen őrzi a régi városrész épületeit és szerkezetét.